Hosszú huzavona után - a nemzetközi szövetség közbenjárására - megérkezett Mátyás Auguszta (képünkön) játékengedélye.
A Váci NKSE Spanyolországból hazatért játékosa így minden bizonnyal pályára léphet szombaton a KEK harmadik fordulójának nisi visszavágóján. Mint beszámoltunk róla, az első találkozó elején Rábai Edina talpsérülése kiújult és a kitűnő irányító nem is tudta folytatni a játékot. Dusó egész héten pihen, a csapattal kiutazik a találkozóra, azonban szereplése csak az utolsó pillanatban dől majd el. Az is végleges, hogy csapatunk február 8-án este hatkor bajnoki mérkőzésen fogadja a szintén nemzetközi kupaszereplő Cornexi együttesét. Mivel mindkét csapatnak e napra hazai kupakötelezettsége is van, ezekre egy később kijelölendő időpontban kerülhet csak sor.
Ezúton szeretnénk megköszönni a fotókat Tom2-nek,V-Mannak, Bölcsnek, a handball.hu-nak, a borda.ca-nak a tévéből kivágott képekért, és természetesen a váci szurkolóknak és Cili baráti körének is.